MI TÖRTÉNT A KÉT ÉS FÉL ÓRA ALATT? KICSERÉLTEK AZ UFÓK?! :D 2.rész

2018.01.22

A másik megélt emlék tini koromban történt. Valójában időnként eszembe is jutott és jelentéktelennek tűnt. Bár hozzá tenném, hogy kevés olyan emlékem van ami évente többször is visszatér csak úgy hirtelen a semmiből. (Azért ezen most elgondolkodtam. Ideje nagyító alá venni azt a párat, ami ezek szerint kísért.)

Ez az ominózus emlék édesapámmal kapcsolódik össze. Amint elhangzott, hogy gondoljak a vele való konfliktusomra azonnal ez  jött elő. 

Egyszer volt, hol nem volt, nagy veszekedés volt, ami nálunk eleve ritka jelenség és ez még a szokásosnál is nagyobb volt, ráadásul elég bagatell dolgon.

Híztam és olyan 5-6 kiló felesleg lehetett rajtam. Apu azt akarta álljak rá a mérlegre, én meg nem akartam. (Most sem értem mit aggódott ezen, hiszen versenyszerűen röplabdáztam, és ami télen feljött az tavasszal/nyáron lement a plusz mozgásokkal. Strand, bringázás, csavargás. :) ) Erre el kezdett húzni a mérleg felé és azzal fenyegetett meg, hogy megpofoz ha nem állok rá. Persze kiabáltam, hogy akkor sem állok rá! (Eleve tinikori "csak azért se"-ben szenvedtem, így nem is értem, hogy hihette, hogy majd bármit elérhet, pláne ezzel a módszerrel. De hát én voltam az első tini a családban, szóval rajtam gyakoroltak. :D - öcsém mennyivel zökkenőmentesebben serdült... szívesen! :D  ) Anya odaugrott és kiabált apuval, hogy elment az esze, apa meg vissza, hogy mindig kipártol engem, én meg akkor már ültem a földön és sírtam ezzel a nagyon mélyről jövő, levegőkapkodós sírással. Emlékeim szerint 13 éves voltam ennél a jelenetnél és mint írtam ilyen konfliktus nálunk még sosem volt, ezért még jobban "ütött".

"Csapó!" Na, idáig a jelenet.

Irina közben kérdezgetett, hogy mit érzek. Nagyon érdekes volt mert ez is gyomorgörcs formájában jelentkezett. Most azonban két oldalról húzta középre egy hosszú vonallá a gyomromat. A kérdésre, hogy a fájdalom amit érzek, mekkora a tízes skálán, mondtam, hogy 15 minimum. Ki is kellett feszülnöm hátrafelé mert egyszerűen nem kaptam levegőt. Volt közben egy oldás, így nem haltam fulladásos halált. :) Vigyázott rám Irina. 

Mindezek után kihozott a transzból, kicsit megtörölgettem az arcomat, orrfúvás, közben beszélgettünk, majd vissza transzba és jött a 15 perces (nekem ennyi de ez személyenként változik) személyre szabott szuggesztióm. Ezt ahogy mondta nekem, rögzítette is azonnal a telefonjával és át is küldte utána e-mail-en, hogy már azonnal tudjam hallgatni. 

Irina végtelenül kedves, bájos, derűs. Amikor találkoztunk az az érzésem támadt, hogy mennyire egyben van, mennyire jóban van magával és mennyire tudja hol van és mit akar és én is ezt szeretném. Így akarom érezni magam és így akarok létezni. 

       De minimum így: 

Ide is jöhet egy videó ami hasznotokra válik: 

Így lapozz:

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el