EMK
Elöljáróban két link:
Vasárnap, a Rambala Éva vezette Erőszakmentes kommunikáció tréningen voltam. Ezt a Nyitott Akadémia szervezte és a helyszín is náluk volt. Reggel kilenctől délután ötig tartott. Éva hajszálpontosan kezdett és pont ötkor már be is fejezte. Személy szerint nagyon vártam ezt a tréninget és bevallom fogalmam sem volt mire számítsak. :)
Éva remek érzékkel (na és persze jelentős 20 éves tapasztalatával) vonta be a 20 fős hallgatóságot. Interaktív volt az egész nap, mert folyamatosan és csoportokban dolgoztunk. Egyébként nekem nagy élmény volt olyan nőkkel és férfiakkal együtt lenni, akik aktívan résztvettek ebben a röpke 8 órában. Még az elmondása szerint igen gátlásos résztvevő is folyamatosan szerepelt. Sőt, az ő csoportjában általában ő olvasta fel mire jutottak a feladatokkal. Az elején elmondta, hogy a háttérben maradna, csak figyelne, kéri tartsuk tiszteletben. Az trénernek és szerintem a résztvevőknek köszönhetően is, hamar másképp döntött. :) Hozzátenném nekem szinte repült az idő.
Az erőszakmentes kommunikáció menetét gyakoroltuk csoportban:
- Megfigyelés. Semlegesség. A kiválasztott téma mindenkit érint így vagy úgy. A mi témánk: "Megbeszéltük, hogy délelőtt jössz, most egy óra és nem látlak." Nálunk ketten az egyik, ketten a másik oldalról voltak érintve, így igazán jó választásnak tűnt.
- Érzés. Esetünkben mivel a szükséglet nem elégült ki a "vérző szív." Megvizsgálni mi történik a szívemben. Nincs benne kritika, magamat vizsgálom, hogy nekem milyen érzést okozott. Ez elég nehéz, mert egy érzést kell kiválasztanod. Bennem és a csapatban is sokminden kavargott, így mi mindig a plusz időt kérők között voltunk. :) Áh, tök jó volt az egész, ahogy mindenki beleadott mindent és együtt dolgoztunk.
- Szükséglet vagyis az érzésem valódi gyökere. Itt is fontos, hogy semleges legyen, se jó se rossz.
- Kérés. Egy megcselekedhető, jelenre vonatkozó kérésami követelés mentes.
Az Évának van egy idézete a kis propektusán -ami egy zanzásított útmutató amiből egyébként a tréning alatt is dolgoztunk.
"A másik ember kritizálásával felmentést adok magamnak az alól, hogy észre vegyem, én mivel járultam hozzá a történtekhez." Rambala Éva
Mikor ezt az idézetet elolvastam, egyből az ugrott be, hogy hányszor volt olyan eset amikor megfogalmaztam a véleményemet, valójában kritikámat (mondjuk a párommal szemben) és olyan érzésem volt, mintha magamról is beszélnék. Sőt konkrét esetek is bevillantak olyankor, amikben ugyanazt cselekedtem, amit itt most nehezményeztem. Azért minden esetben végig mondtam, miközben gondolatban már falsnak éreztem az egészet. Fordítva is előfordult. Velem szemben mondtak kritikát valamivel kapcsolatban, és kapásból tudtam volna mondani x esetet, amikor a másik ugyanazt tette. Nagyon nehéz kihagyni a kritikát, mivel születésünk óta ebben élünk, mert valahogy természetessé vált a társadalmunkban ez a fajta gondolkodási, kifejezési forma. Ezt kapod mindenhonnan. Szülők, tanárok, rokonok, óvónők, edzők, barátok, ellenségek, tv. Minden és mindenki minősít, címkéz. Annyira ezt szoktuk meg, hogy képtelenek vagyunk másképp kommunikálni. Ha a másik cselekedete egyfajta rossz érzést kelt bennünk, az esetek többségében "beszólunk", minősítünk, kéretlen tanácsokkal bombázzuk a másikat. Hasonlítgatunk!! Zsarolunk!!! Izomból hatalmi erőből lenyomjuk a másik torkán!!!! Most is amíg leírtam ezt a mondatot, kapásból 2-3 eset is beugrott, a közelmúlban elkövetett -és valószínűleg még el fogom követni, hiszen 40 évet csak úgy egy vasárnap alatt nem lehet felül írni- kritikus, beszólós, minősítős eset, amikor én voltam az aki elkövette a tettet. Természetesen az is amit ellenem követtek el. Itt egy történet:
A molnár, a fia meg a szamár
Volt egyszer egy öreg molnár, s annak egy kamasz fia. Volt egy szamaruk; úgy gondolták, eladják a vásáron, és jó pénz kapnak érte. Attól féltek azonban, hogy mire a vásárba érnek vele, a csacsi elfárad, esetleg a lába is feltörik az úton, s akkor nem kel el olyan jó áron.
Ezért hát összekötötték a szamár lábát, rudat dugtak a lábai közé, vállukra vették, s úgy, a rúdon vitték a vásárba...
Ahogy mennek, szembe találkoznak az úton egy emberrel. Az meglátja a csacsit a rúdon himbálódzva, s elkezd hahotázni.
- No, az egyszer szent igaz, hogy a három közt nem a csacsi a legnagyobb szamár! Ők viszik a szamarat, ahelyett, hogy a szamár vinné őket!
Halja ezt a molnár, gondolja van benne valami igazság. Leteszik a szamarat a földre, kioldják a lábát, nógatva talpra állítják, az öreg fölülteti rá a fiát, s úgy mennek tovább, elől a fiú a szamáron, nyomában gyalog a molnár.
Megint találkoznak egy emberrel.
- Hát ez meg miféle mamlasz? - mondja az ember. - Pöffeszkedik a szamáron, s hagyja az öreget kutyagolni! Szállj le öcsém, engedd szépen apádat a nyeregbe! Gondolták, ennek is igaza van; helyet cseréltek, s úgy mentek tovább, elöl az öreg a szamáron, mögötte gyalog a fiú.
Ismét találkoznak egy emberrel.
- Ó mi szívtelen vénség! - mondja az ember. - Pöffeszkedik a szamáron, s közben ez a szegény gyerek már alig vonszolja magát!- Ennek is igaza van - vakarta meg a fejét az öreg; intett a fiának, hogy üljön fel ő is, és most már így vonultak tovább, szamár háton mind a ketten, míg csak nem találkoztak valakivel.
Micsoda bolond népség! - mondta az ember. Ketten ülnek egy ilyen jámbor kis jószágon, jó, hogy még egy házat is nem rakna rá, tornyostul!
Elszégyellték magukat erre, a molnár is, a fia is; leszálltak, s most elől a csacsi ment, terhétől szabadulva nagy vidámsággal, ide-oda illegetve magát, s mögötte kullogott a molnár meg a fia.Jön ekkor szemközt egy ember.
Azt mondja:- Már csak bolond világot élünk! Elől táncol a szamár, utána liheg fiastul a molnár! Úgy látszik elérkezett a szamarak világa!
..... a végét szabadon hagyom, gondolkodjatok, több befejezése is létezik. :) Szóval ennyit a kéretlen tanácsokról, na és persze a gúnyolódásról, kritikáról, minősítésről..
Az a jó, hogy ezt lehet másként is. Az a jó, hogy úgy kommunikálni sokkal jobb. És az a jó, hogy ezt a képességet el tudod sajátítani szupermenség nélkül is. :D
.... és az a jó, hogy kaptok tőlem egy videót is:
Tovább: