Rendterápia.. Akkor ez most Rend vagy Terápia?

Rendterápia, avagy csontvázak a szekrényben.

Szeretek olvasni. Szeretem a felnőtteknek szóló mesekönyveket, a történelmi regényeket, az önfejlesztő könyveket és bizonyos témákat kutatók könyveit. Kinéztem pár könyvet magamnak nem is olyan rég és megrendeltem őket. Az egyiket véletlenül két példányban. Nem küldtem vissza, hanem az egyik barátnőmnek adtam. Azóta imába foglalja a nevemet. Még tegnap is írt, hogy nem győz hálásnak lenni. Én meg hagyom hagy dicsérjen, milyen jó arc vagyok. :D

Ő kb. két nap alatt kivégezte a könyvet és folyamatos sikerélményeiről számolt be. Ahogy szembe jöttek vele a csontvázak, felkínálva magukat, hogy dobjál ki! Én megrekedtem a közepén a könyvnek és nem tudtam tovább haladni, a csontvázak meg vígan zörögtek a szekrényben. Nem értettem mi történik. Miért nem tudok tovább haladni. Mi gátol? (nyilván én gátoltam saját magamat, de nem akarom előre lelőni a poént... upsz kihallatszott?)

Azt mondja a szerző:

Otthonodat biztonságosnak és kényelmesnek, mégis tágasnak és felszabadítónak kellene érezned.

Megvizsgáltam az érzéseimet az otthonommal kapcsolatban. Azt éreztem, hogy szeretem a helyet, de összenyom ez a sok cucc és nem értettem miért van ennyi dolog körülöttem. Fel se tűnt, csak most ahogy körbenéztem. Káoszt okozó tárgy dömping, amiket nem is használok és csak a port fogják. Minek gyűjtöttem ezeket össze? Mire kellenek? Mi haszna van? Milyen érzést keltenek bennem?

A szerző gondolata azonnal felnyitotta a szememet:

A gond ott kezdődik, amikor kinövünk bizonyos személyiségjegyeket, de mégis ragaszkodunk a régi személyiségünket jellemző tárgyakhoz. Nem vetjük le régi énünket, hogy helyet csináljunk az újnak.

Ez bizony telitalálat a javából. Az összes Johanna egy szekrényben, egy légtérben. Máris más szemmel néztem a házra. Már értettem, hogy lehet ilyen kicsi nekem ez a hatalmas ház. Szóval elindultam jó régészként, csontváz vadászatra. Haladtam is, de egyszer csak megrekedtem. A könyvben is a felénél, sőt valamivel előbb. Lényegében a párkapcsolatok elengedése résznél. Nem tudtam tovább menni. Akárhogy is akartam, még tovább olvasni sem tudtam.

Szerző: 

"A véget ért párkapcsolatok lezárásának legjobb módja, ha megválunk a hozzá fűződő tárgyaktól."   

"A párkapcsolatokból származó bármilyen, ki vagy fel nem dolgozott negativizmus, a hozzá tartozó tárgyakban raktározódik."

A volt párommal, gyermekem édesapjával való szakításunk nagyon nehéz érzelmi időszak volt. Eleve ő sem könnyítette meg, hiszen nem tudta eldönteni, menni akar vagy maradni (klasszikus szerelmi csiki-csuki háromszög). Már egy éve ment ez a dolog, amikor születésnapomra kaptam tőle egy gyönyörű gyűrűt. Már jó ideje holdköves gyűrűt kerestem, de nem találtam olyat, amit szívesen hordanék. Majd beállított Ő, és egy melegszívű monológ után, átadta az ajándékot. Álmaim gyűrűje lapult a kis dobozban, egyből megszólított és az ex nagyon boldoggá tett vele. Tudtam, hogy nem lehetett egyszerű felkutatni, hiszen magam is hetek óta ügyködtem azon, hogy kedvemre való ékszert találjak. Annyira tökéletesen eltalálta azt, amit én sem tudtam megfogalmazni magamnak, hogy az valami egészen hihetetlen.

A szerző:

Marie Kondo: Rend a lelke mindennek című könyvében, azt tanácsolja, hogy annak eldöntése érdekében, megtartsunk-e valamit, vagy sem, kérdezzük meg, az adott dolog örömet sugároz-e. Ez egy egyszerű mérce, de megviccelhet bennünket, ha olyan tárgyak esetében alkalmazzuk, amelyek ellentétes érzelmeket vegyítenek egyértelmű utalásokkal:

Örömöt okoz, ha van egy szófám, amelyre leülhetek, de az, hogy minden alkalommal az exemre gondoljak, amikor ráülök, nem annyira. Hátradőlni a gyönyörű kárpitú kanapémon, amelyet Restoration Harweard-ben választottam, örömet okoz, de a szócsatákra emlékezni, amelyeket azon vívtunk, nem. A lakásom üres padlóján üldögélni egyértelműen nem okoz örömet.

Szeretnénk, ha lenne egyértelmű szabály, amely alapján eldönthetjük, mit tartsunk meg és mit ne, egy elmúlt kapcsolatból; azonban minden tárgy és minden ember különbözik. Ne feledjük, lehet, hogy érzelmileg kell túl nagyárat fizetnünk azért amit praktikusnak tűnik megtartani

És helyben is vagyunk. Ha valamihez jó érzelmek kötődnek, feldobnak, ha valamihez negatív érzelmek, akkor leszívják az energiádat. Ha meg vegyes érzelmek... na, szerintem az a legrosszabb és a leggyakrabb. Olyan mintha egy örök hullámvasúton ülnél és egyszer fent, egyszer meg lent lennél. Valljuk be, elég stresszes állapot és én még soha nem találkoztam olyannal, aki azt mondta volna, hogy:                 " Jeee érzelmi hullámvasúúút! Imádooooom! Még egy kööört!

Sokszor jártak a gondolataim a gyűrű körül. Mindig oda jutottam, hogy szeretem azt a gyűrűt és az engem képvisel, miért kellene lemondanom róla. Miért is gondolkodom ezen? Aztán tegnap megvilágosodtam. Apuka épp nálunk volt. Jó a kapcsolatunk, nyugodtan mondható barátinak is. A szerelem elcsitult, a régi viharos érzések megszelídültek, lenyugodtak a kedélyek. (Bárcsak most adta volna azt a gyűrűt. Most más lenne a monológ is.) Szóval remekül indult a késő délután, beszélgettünk, majd játszottak a gyerkőccel. Majd vacsora. Vacsoránál, hagytam, hogy pár kortyot igyon a gyári, dobozos, laktóz mentes (de nem koffein mentes) tejeskávéból, a 9 éves leányzó. Ezen apuka iszonyatosan kiakadt és a hátralévő fél órának oda is vágott, ami a hangulatot illeti. Ahogy ott ültem és hulla csendben fogyasztottam a vacsorát -harmad magammal az asztalnál- és a kislányom megzavarodva, bűntudatosan pislogott rám, hogy mi rosszat csinált: (Mondtam, hogy semmit, nem rád haragszik apa, hanem rám. Erre mondja, hogy de őrá néz apa csúnyán. Mondom neki, apának ilyen a szeme mikor haragszik, ilyenkor csak csúnyán tud nézni mindenkire, még arra is akire nem haragszik. Sajnos nem tudja kontrollálni, de ez csak nekem szól és nem neked.)

Na és akkor ott jött az Isteni szikra, 

a villanás. 

Mintha valaki felkapcsolta volna a villanyt egy tök sötét szobában, ahol néhány megfejelt ajtófélfa és lerúgott ágyláb, majd a retinád regenerálódás után mindent tisztán és élesen látszik. És jött a felismerés: hogy ez a gyűrű, ez nem csak egy szép gyűrű, ami jól áll az ujjamon és öröm tölt el ha ránézek, hanem ez egy érzelmi vasút gyűrű! Ennek története van, ami mindig eszembe jut ha ránézek! Ez képviseli azt a hamis érzést, hogy mi valaha ismét egy pár leszünk! Ez képviseli a csiki-csukit, a bizonytalanságot, a döntésképtelenséget, a reményt és a reménytelenséget, a szeretetet és a dühöt... ez egy iszonyatosan nagy csapda!

Először azt éreztem, hogy egy kéz nagyon erősen bele mar a mellkasomba és az összeszorul, majd nagy nyugalom lett úrrá rajtam, ami szétfutott az egész testemben a mellkastól kiindulva és valami elmondhatatlanul megkönnyebbültem és ellazultam.

Ma tovább léptem mind a könyv fejezetben, ahol eddig megragadtam, mind a csontvázak felderítésében.

folyt köv...  

Tisha Morris: Rendterápia: https://moly.hu/konyvek/tisha-morris-rendterapia