Lebegés, a minden magától érthetődőben.

A nyugalom becuccolt hozzám. :) ... 

Hihetetlen derű telepedett rám. Egyszerűen minden magától érthetődővé vállt. Semmi sem került erőfeszítésbe. Akkor ettem ha éhes voltam. A kislányommal a kapcsolatom 180 fokos fordulatot vett. Ő is sokkal nyugisabb volt pedig épp most kezdtük az iskolát, lett volna miért izgulni. Együttműködőbb lett. Ezerszer türelmesebbé váltam. Alapjáraton ami régen felbosszantott, dühített, most csak arra volt elég, hogy megemeljem a fél szemöldököm. :) Apuval is jó irányba mozdult el a kommunikációnk. Eleve nem tudott berántani a frusztrációiba, hogy a végén egy nagy veszekedés legyen minden találkozónk. Ez rá is hatással volt. Plusz az is ,hogy elkezdtem fogyni. Nyugtatólag hatott. :D

Közben a barátaim is látták a változást és én szivesen beszéltem róla. Ennek hatására megindult egy kis áramlás Irinához. Az egyik barátnőm és a nővere, majd öcsém és egy barátnője, utána egyik ismerősöm és egy paciense, majd a másik barátnőm. :) Most itt tart a leltár.

Közben folyamatosan jöttek a megvilágosult pillanatok: mikor összeáll a kép, hogy mit miért csinálsz. El is kedztem jegyzetelni. Mennyire jó érzés, az szinte elmondhatatlan, csinálsz valamit és rájössz, hogy ezt ezért meg ezért csinálod és ez a rossz beidegződésed, ezért meg ezért alakult ki. Amint ez tudatosul, abban a pillanatban már lehet vele dolgozni, megélni és elhagyni.

Napról-napra közelebb kerülsz "A ki vagyok én?" kérdés, válaszához.  

Egyszerűen nem tudsz többé hazudni magadnak, felmentést adni, ugyanis amint elkezded azonnal tudod, hogy ez hazugság és már végig sem vagy hajlandó hallgatni saját magadat. Érdekes érzés. Át kell élni, mert amúgy elég  szórakoztató is. :) 

Emlékszem mikor Irinának leírtam, hogy mi minden változott: az étkezésem magától átalakult, elhagytam a kényszeres vásárlási szokásaimat (amiről nem is tudtam, hogy van), elkezdtem a kislányommal játszani mindkettőnk örömére, rend és rendszer kezdett kialakulni körülöttem, elhagytam a tv-t, a számítógépet, édesapámmal pozitív irányba indult el a kommunikációnk, nem bújkálok ha ki kell lépnem az utcára (vállalom, hogy így vagyok most, ami egyébként az én ügyem és senki másra nem tartozik). Alapjáraton az emberekkel is más lett a kapcsolatom, pl. figyeltem rájuk és meghallgattam őket és nem kezdtem el mentegetőzni és ki, meg megmagyarázni a dolgokat, egyszerűen elismertem ha valami úgy volt.. 

Ez tényleg kb. két hét alatt.... nagyon drámai volt a változás.

Szóval mikor elmondtam Irinának, hogy mi van velem, bennem és körülöttem, azt mondta: -Johanna te egyszerűen felhagytál az önmagad elől való meneküléssel! 

Ez mekkora igazság! Tényleg ez történt. Mivel nem voltam hajlandó meghallgatni a saját kifogásaimat magam felé, így mindennel haladni tudtam,... ami egy eleve derűs és optimista érzést váltott ki belőlem. 

Szóval így köszöntött be a lebegés korszaka....

Vajon ez a videó változatni fog a látószögön? Kíváncsi vagyok....