Az életidegen vagyis együttérzést gátló kommunikáció.

Tegnap csak pár szó erejéig beszélgettem erről a témáról, egy számomra fontos személlyel. Ő a kislányom édesapja, akivel külön utakon járunk már pár éve, a szeretet azért megvan bennünk egymás iránt, ám az életidegen kommunikáció megnehezíti a dolgunkat. Persze, sok seb is  van már bennünk, amit egymásnak okoztunk. Mikor megkérdezte tőlem tegnap, hogy ő szokott e életidegen módon beszélni, azt válaszoltam, hogy igen. Ő ezt nem látta. Mondtam hogyha több időnk van, akkor majd beszégessünk erről. Remélem, ha olvassa a blogomat rájön, hogy mire is értettem. Nemrég a következőt párbeszéd zajlott le köztünk, bevallom, próbálkoztam az erőszakmentes kommunikációval, de hát még nagyon gyerek cipőben járok, így visszaolvasva egyáltalán nem jött össze. Egyébként az ilyen írásos beszélgetést jó vissza nézni és EMK-s szemmel is átolvasni. Igencsak meglepődünk, amikor már nyitott szemmel olvasunk.

Íme a beszélgetés:

"Én: - Szia.

Ő:- Szia. Uristen de jó hogy rám szóltál. Mar szetcsesztek az agyamat és elfelejtettem szólni. Holnap megyek ottalvosra.

Én: - Hány napra jössz? Jöhetnél ma este meg holnap egésznapra és este elmész vagy kivételesen két estét vagy és úgy mész el ahogy tervezted péntek reggel. Egyébként azt akartam írni, hogy úgy emlékszem abban egyeztünk meg, hogy minden este felhívod Illangót. Így érezné és tudná, hogy minden nap gondolsz rá és fontos neked. Kellenek szerintem az ilyen megnyugtató visszaigazolások neki. Mit gondolsz ezekről amit most felvetettem? Mit érzel ezzel kapcsolatban? Akkor hétvégén nem is jönnél? vagy vasárnap jössz úgy ahogy szoktál? Vagy csak ezt az egyett tervezted gyereklátogatás ügyben? Nem egészen tiszta nekem, fejtsd ki kérlek.

Ő: - Elsősorban azt, hogy a múlt heti tanfolyam kudarcot vallott. (Rambala Éva erőszakmentes kommunikációs tréningjére utalt és arra a kérdésemre, hogy mit érez az előzőekkel kapcsolatban.) Este megbeszéljük, pont eléggé habzik a szám.

Én: - 44 éve kapom az életidegen megnyilvánulásokat. Egy vasárnapi 8 órás tanfolyam csak arra volt elegendő, hogy a lépcsősor elé álljak. Az első lépcsőfokot még az áprilisban induló kurzus fogja megsegíteni. Sajnálom, hogy rossz érzést keltett benned amit írtam. Olvasd más hangsúllyal és más érzelmi indíttatással. [...] (Itt arról volt szó utána, hogy emoji nélkül írtam de szerintem azok nem fontosak, anélkül is érthető, hogy nem volt rosszindulat a szavaimban.)

Ő: - De igenis fontosak. Pontosan amiatt mivel nem szemtől szemben beszélgetsz. Ugyan azok a szavak mondatok mást és mást jelenthetnek, és nincs semmiféle ellenőrzés. 

Én: - Amikor kiteszek egy mosolygós emoji-t, olyan érzésem van, hogy komolytalanná válik amit írtam. Szükségét érzem, hogy amit jó szándékkal írok és nagyon fontosnak tartok az hangsúlyt kapjon."

Na idáig a beszélgetés részlet. Bevallom kielemeztem utána, bevetve minden eddigi tudásomat. Mit rontottam el? Volt-e valami rendben benne? Miért vette támadásnak amit írtam? Lehet, hogy ez túl irányítottnak tűnik de ha bele gondolunk, hogy igaziból megszületésünk óta irányítanak, treníroznak minket, mi jó-mi nem jó, mi értékes-mi értéktelen, mi fontos-mi jelentéktelen...  Szóval miért is ne vehetném a kezembe a saját magam irányítását? 

Egyébként utána megbeszéltük szóban is, ahol a beszélgetésünk végén érzésem szerint egyet értett velem, hogy az emojik nagyon eluralták a szájber világot. Annak idején csak akkor tettem ki mosolygós fejet ha félre értelmezhető volt a poén. Most már elvárás, hogy mindig ott legyen. Ha nincs ott akkor haragos hangsúlyt kap. (akkor minek a haragos fej emoji? .. zavaros) :D Pedig mikor élőben beszélgetsz és fontos dolgokat közölsz, (ám ettől még jóindulatúakat) nem mosolyogsz közben...vagy a mondatok végén. Számomra életidegen ez a mostani emojis világ. Fölösleges állandóan használni... éppen ideje leszoknom róla. 

Rosenberg azonosított bizonyos nyelvi fordulatokat és kommunikációs módokat, amelyek hozzájárulnak önmagunk és mások felé irányuló erőszakos magatartásunk létrejöttéért. Magunkat legalább annyira bántjuk mint a környezetünket. Szerintem sokan magunkra ismerünk majd.. és másokra is. Kicsit zanzásítottam, próbáltam (bár minden fontos) kiragadni  a velejét.

Az életidegen kommunikáció egyik fajtája: Morális ítéletek.

"[...] Ezek az ítéletek olyan nyelvi fordulatokban jelennek meg mint pl.: -Az a baj veled, hogy túl önző vagy.; -Lusta vagy.; -Nekik előítéleteik vannak.; -Ez nem helyes

A szemrehányások, címkézések, sértések, rendre utasítások, összehasonlítások, kritikák, diagnózisok mind ítélkezési módok. Amikor ilyen nyelven beszélünk akkor elítéljük mások magatartását, hiszen azzal foglalkozunk, hogy ki a jó, a rossz, a normális, a nem normális, a felelős, az okos, a felelőtlen, a tudatlan....ecetera. Az ítéletek világában a figyelmünk arra összpontosul, hogy ki milyen vagy micsoda. Figyelmünk arra irányul, hogy osztályozzunk, elemezzünk, meghatártozzuk a hibák súlyosságát, ahelyett, hogy azt néznénk meg, hogy másoknak és nekünk mire van szükségünk, amit nem kapunk meg. Így válik a párom "követelőzővé és magatehetetlenné" ha több kedvességet szeretne mint amit én nyújtok neki. Ha azonban én vágyom több kedvességre mint amennyit ő nyújt nekem, akkor már "zárkózott és érzéketlen". A másik ember elemzése és véleményezése valójában saját igényeink és értékeink kifejezése. 

Fontos különbséget tenni érték ítélet és morális ítelet között. Értékítéleteink azt a hitrendszert tükrözik, hogy szerintünk miként tudjuk a legjobban szolgálni az életet. Például számunkra fontos dolgokkal kapcsolatban az őszinteséget, szabadságot, békét. Morális ítéletet olyan emberekről és magatartás formákról hozunk, amik nem igazodnak/illenek értékítéleteinkhez. Pl.: - Az erőszak rossz. Ezt egy együttérző kommunikációs környezetben nevelkedett személy pl. így fogalmazná meg: - ...félelmet kelt bennem a konfliktusok erőszakos megoldása. Én az ilyen ügyek más módon történő kezelését értékelem."..[...]

Mikor ezt az első pontot elolvastam, példákkal, mindennel, az első jó pár gondolatom igencsak kétségbeesettre sikeredett: - Úr Isten, hogy fogok ezek után beszélni! Egész nap csak hallgatok? 40 évet kell felül írnom! Ki van csukva.. képtelenség!... majd jött a többi gondolat aminek nagyrésze arról szólt, hogy fejben felsoroltam ki mindenkitől kellene bocsánatot kérnem. Amúgy mindenkitől akivel valaha is volt kontaktom vagy hoztam ítéletet róla, volt olyan akivel még csak kontaktom sem volt csak hallottam hogy... Majd jött, hogy bárcsak hamarabb tudtam volna erről. Bárcsak figyelmesebb lettem volna, akkor évekkel ez előtt felfedeztem volna ezt a fajta gondolkodás és kommunikációs módot. Mennyi minden vett volna más fordulatot... iszonyatos bűntudatom volt napokig. Na meg önsajnálat... és persze mindenki más sajnálata is. Ezzel meg kellett küzdenem az elején. Úgy sikerült, hogy lenyúltam mélyre és megbocsátottam magamnak azokat a régebbi, megváltoztathatatlan cselekedeteimet, szavaimat (akármilyen szörnyűek is voltak) amiket akkor tettem/mondtam, mikor még ezeknek az információknak, technikáknak, gondolkodás módnak híján voltam. Jót akartam ... csak épp rosszat tettem vele.  A megbocsátást át kell érezni, csak így szabadulhatsz meg a csontvázaktól a szekrényben. :)

Szeretem ezt a tipusú meditációs zenét. Konkrétan érzem ahogy bizonyos tálak megszólalásakor a testem részei válaszolnak, rezegnek. Nagyon nyugis leszek tőle. Olyan mintha a fenti képen látható monostor teraszán ülnék és meditálnék. Még a szelet is érzem. :)

Következő oldal: